Az egykori kenyeri repülőtér története

Talabér Sándorné: Fejezetek Kenyeri történetéből c. műve nyomán

A kezdetek

A II. világháborúban Kenyeri neve a község határában található reptérről vált ismertté.
A szombathelyi repülőtér bővítése valójában már évekkel korábban felmerült.
A kb.1,32 négyzetkilométer kiterjedésű fiók-repülőtérnek eredetileg Szombathely 7 kilométeres körzetében kellett volna lennie, a kiképző telep vezetősége és a város képviselői azonban a szemrevételezés során Cziráky György gróf Kenyeri és Rábakecskéd határában fekvő erdejének egy kb. 1,35 négyzetkilométernyi területét találták a legalkalmasabbnak. Az indoklás szerint: "Különösen alkalmas ez a terület azért, mert erdők közé van eldugva, folyami kavicsba ágyazott, tehát állandóan vízmentesen található teljesen sík fekvésű terület, a talaja viszont sekély és televényszegény, úgy hogy gazdasági megművelés alól nem von el értékes területet.".

A területre vonatkozó előzetes megállapodás megkötését követően a visszamaradt cser, fenyő és akácos állománytól való megtisztítás, valamint a körülárkolás következett, amelyet a környék munkanélküli földmunkásaival végeztettek. (Egy irat szerint 400 000 - 500 000 csemetét kellett eltávolítani.) Az árkolásnál felszabaduló földet a terep kiegyenesítésére használták fel, majd befüvesítették a leendő repteret. A fenti, 1937 őszén végzett munkálatok költségei 2 646 pengő 60 fillért tettek ki. A munkák befejeztével a területet 1938 tavaszán átadták a szombathelyi kiképző telep vezetőségének. A szerződést gróf Cziráky Józsefnével kötötték 1938. január 1-jétől 12 évre, vagyis 1949. december 31-ig azzal a feltétellel, hogy amennyiben a szerződés lejártáig egyik fél sem értesíti a másikat, úgy az további 12 évre meghosszabbítottnak tekintendő. Az évi haszonbért 5 000 aranypengőben állapították meg, negyedévi utólagos részletfizetéssel. Miután a Földművelésügyi Minisztérium a bérlendő területet véglegesen felszabadította az erdősítési kötelezettség alól és a dénesfai gróf is vállalta, hogy nem támaszt igényt semmiféle csereterületre, majd pedig a honvédelmi minisztérium is jóváhagyta a szerződéstervezetet, így a végleges bérleti szerződést 1938. október 4-én kötötték meg Dénesfán.

A fénykor

Arról, hogy 1938-tól kezdődően, mint kisegítő vagy kitérő repülőtér mennyire volt használatban, csak korlátozott információk állnak rendelkezésre. 1941. február 1-jén például két ejtőernyős-század állomásozott itt, majd március 24-én – a repülőalakulatok állandó diszlokálásának köszönhetően – már egy bombázószázad használta a repülőteret. A Szovjetunióval beállt hadiállapot és a keleti front harcai során hátországi reptérként nem bírt különösebb fontossággal. A jelentősége 1944-ben nőtt meg igazán, az egyre erősödő szövetséges légitámadások miatt ugyanis több egységet is kihelyeztek a veszélyeztetett – elsősorban a szombathelyi repterekről.
A vadászegységek és a pilótaképzés kiszolgálása mellett még egy további funkciót is ellátott a repülőtér. A frissen gyártott gépek közül többet itt tároltak és rejtettek, mielőtt az egységekhez került. Így például a 102/1. és 102/2. gyorsbombázó század (Messerschmitt) Me–210-esei 1944. június 20-tól kezdődően repülték át Kenyeriből.
Szilaj Varga Gyula pilóta, szakaszvezető társaival 1944. június 26-án repült át a Kenyeri reptérről Hajdúböszörménybe.

Természetesen más típusú gépek is érkeztek a reptérre: Bücker Bü–131, WM–21 „Sólyom”, Arado Ar-96/a, Focke Wulf Fw–58 „Weihe”.A „Héja” gyakorló vadászgépeket 1944-ben szállítottak Kenyeri repülőterére. 1944 augusztusában például a Légierők parancsnokságának utasítására öt Aradot kellett Ferihegyen átvenni és Kenyeribe repülni – tekintettel a gyakori főváros környéki légitámadásokra.
Ezt követően a m. kir. II. honvéd repülőgépvezető kiképző osztályt (REGVI II) is Kenyeribe telepítették. A légierőben történt átszervezések következtében a kiképzés mellett hamarosan harci alakulatok is helyet kaptak Kenyeri repülőterén. Még 1944 áprilisának végén alakult meg a 101. honi vadászrepülő osztály három századdal, Heppes Aladár őrnagy vezetése alatt. Az egység új neve Puma vadászosztály lett és május elejére érte el a hadrafoghatóságot.
Az egyre növekvő ellenséges támadások miatt és a hatékonyabb légvédelem érdekében azonban elengedhetetlenné vált a II. osztály felállítása, amelyről 1944 augusztusában döntöttek.

Az új osztály számára a kenyeri repülőteret szemelték ki, amelynek szemrevételezése során készült jelentésben, Heppes Aladár bemutatta annak adottságait:

Levéltári források hiányában nem állapítható meg, hogy az előírt módosítások és átalakítások közül mennyi valósult meg. Annyi biztos, hogy a reptérre érkező Tobak Tibort is meglepte a változás: "Október 9-én egy javított G 6-sal kellett a műhelyünkből Kenyeribe átrepülnöm. (...) Nyár óta nem jártam itt. Akkor teljesen kihalt volt minden, most viszont nyüzsgő élet fogadott. Rejtett gépek, gépkocsik, sátrak, katonák és sok kedves ismerős."

Pilótaképzés Kenyeriben

Az első csoport, akik Kenyeriben nyertek kiképzést, az 1942-ben bevonult legénységi állományú pilótanövendékei voltak. Ők 1944 nyarán, Pápán kaptak vadász-harckiképzést és július 19-én hagyták el a pápai repülőteret. Ezt követően július 23-án a növendékek egy részét átvezényelték a kenyeri repülőtérre.
"Kenyeriben a község iskolájának két tantermében rendezkedtünk be. Az iskola parancsnoka, Bánlaky György főhadnagy, valamint helyettese, Jablonszky Elemér Pápán maradtak. Több idős oktató pilóta volt velünk Kenyerin. (…) Augusztusban a kiképzésben kényszerszünetek álltak be, mert akadozott a benzinellátás. (…) Az iskolában, ahová el voltunk szállásolva, szeptemberben megkezdődött a tanítás, s ezért onnan ki kellett költöznünk a község szélén lévő két fabarakk épületbe. A három-négy személyes szobákban kellemes szállásra találtunk, emellett fürdő és WC is volt az épületben."
A kiképzés során a növendékeknek először Sólyommal kellett repülniük oktatóval. Csak ezután kezdődhetett a Héja-kiképzés, először a fel- és leszállások gyakorlása, szeptember közepétől pedig a műrepülés következett. Október 18-án a csoport 2 év katonai szolgálata lejárt, de további szolgálatot vállalhattak szakaszvezetői előléptetés mellett. Szinte mindenki jelentkezett. Ugyanakkor parancsban ismerték el részükre a vadásziskola elvégzését és jogosultak lettek az Arany Sas viselésére. "Decemberben már nem repültünk benzinhiány, a repülőtér rossz talaja és az időjárás miatt. A faluvégi barakkokból is kitelepítettek minket, mert azok kellettek a most már ezreddé felfejlődött Pumások egyes századainak."
Gyakorlatra idetelepültek többek között a pápai „Boszorkány” század ”Caproni 135” típusú repülőgépei, valamint Tapolcáról az „Istennyila” és „Istenkardja” századok „Junkers Ju-86” típusú bombázó repülőgépei. A környező falvak légterében mindennapos látvány volt a különféle típusok: Bücker-Jungmann 131, WM-21, „Sólyom”, „Cr 32”, „Cr 42”, „Héja”, „Weihe”, Messerschmitt Me-109 repülése.
A kiképző század növendékei is hamarosan megérkeztek, az elsők az 1944. augusztus 20-án avatott évfolyam második vadászcsoportjából kerültek ki. A Repülő Erők Parancsnokságának november 11-én kelt rendeletével 15 növendéket osztottak be a századhoz, akik november 16. és december 5. között tudtak bevonulni.

Harci alakulatok a reptéren

Figder Elemér feljegyzéseiben olvasható, hogy 1944. július 16-án Bejczy József főhadnagy Kenyeri fölött lelőtt egy B 24 "Liberator" típusú négymotoros repülőgépet.
Mivel a 101. vadászrepülő-ezred bevetési könyve és harcjelentései csak 1945. február 20-tól maradtak fenn, az osztály egyes századainak bevetéseit és a kenyeri reptéren történteket is csak e naptól tudjuk áttekinteni. (...)
1945. február 25-én 14.19-kor a reptér felett átrepülő Boston üldözésére vett riadóstartot a „Mókus” század három gépes raja Báti János hadnagy vezetésével, de nem találták meg, így 14.40-kor eredménytelenül tértek vissza Kenyeribe. Március 21-én a szovjetek előrenyomulása miatt a 101/I. és III. osztályoknak kiadták a parancsot Veszprém elhagyására és Kenyeribe történő áttelepülésre. A 101/8. századnál három vadászgéppel több állt rendelkezésre, mint pilóta, ezért a század parancsnoka, Pottyondy László százados úgy határozott, hogy a század átrepülése után négyen visszarepülnek Veszprémbe a gépekért. Celldömölk körzetében azonban ellenséges légi tevékenységről érkezett jelentés, ezért Pottyondy autóval szándékozott visszaküldeni a személyzetet. Málnássy Ferenc hadnagy azonban mit sem törődve a századparancsnok aggodalmaival, az indulásra kész K. 334 jelű Weihe típusú futárgéphez ment és társaival – Bernárd László hadnagy, Török Lajos zászlós, valamint Kárpáti István őrmester – a felszállást megtiltó vörös rakéták sortűzében levegőbe emelkedett. Az amerikai 14th FG 49th Squadronjának hatos raja a Weihe felszállásával szinte egy időben ért Kenyeri fölé. A hat Lightning a fák magasságában délkeleti irányba repülő futárgépre vetette magát és a legjobb helyzetben lévő Hochstetler hadnagy sorozatai pillanatokon belül lángra lobbantotta a kétmotoros gépet.
Kárpáti István a gépben ülve élte át a tragédiát: (...) Málnássy hadnagy ült a bal ülésben, mellette Bernárd hadnagy. Ekkor érkezett Török zászlós, akivel együtt beszálltunk a gépbe. Málnássy hadnagy csak annyit kérdezett: »Megyünk?» – egyértelmű igenlő választ kapott, így elstartoltunk.(...)
Szorosan a föld fölött repültünk, talán 50-60 m magasságban. A nyolc vagy kilenc gépből álló amerikai P–38-as, Lightning köteléket szinte egyszerre vettük észre a Celldömölk körüli légtérben.(...)
Még alacsonyabbra mentünk, abban bízva, hogy elkerüljük az, amik figyelmét.
Ez azonban nem sikerült. Az alacsonytámadást befejezve a vezérgép felénk fordult és nyilvánvaló volt, hogy észrevett bennünket. A kötelék szembe támadta gépünket. Az első sorozat Málnássy hadnagyot találta, aki azonnal meghalt. A második gép sorozata Bernárd hadnagyot találta el, aki beleroskadt a pilótaülésbe és a kormányra borult. Én álltam mögötte, Török zászlós hátrább tartózkodott. Már az első sorozat után a gép baloldalán erős lángnyelv csapott fel és egy pillanat alatt vakító fehér lánggal elégett a gépkabin szélvédő ablaka. Talán az így keletkezett erős huzat miatt, mintha a gép égése megszűnt volna. Török zászlós pisztollyal lőtte a támadó gépet. A második sorozat után a gép lángtengerré változott. Láttam, hogy Török zászlós ruhája ég, nekem a kesztyűm és a csizmám lángolt. Érdekes módon, a gép – talán mert Bernárd hadnagy a kormányon tartotta a kezét – simán ereszkedett lefelé. Fájdalmat nem éreztem és Török zászlós is csendben volt. Csak a bőröm feszült rettenetesen. Hogy ruhánk égése mitől szűnt meg, nem tudom. Arra emlékszem, hogy a gépből mindenfelé kiláttunk, mert a vászon törzsborítás teljesen leégett.
(...)"Valahonnan messziről Török zászlós hangja hallatszott: "Vedd fel a gépet!" – Félrehajtottam a félig eszméletlen, nyöszörgő Bernárd hadnagyot, és meghúztam a kormányt. A gép, alig zökkenve, hasra szállt. Mintha észhez tértünk volna mindketten, egyszerre nyúltunk az altestét ért lövésektől sérült Bernárdért, és – kiemelve a gépből – elindultunk vele. Menni nem tudott, vonszoltuk szegényt. És ekkor az egyik Lightning – vagy a gépet, vagy bennünket támadva – egy sorozatot lőtt ránk. Újból találatot kapott a fiatal hadnagy. Erős ütést éreztem baloldali deréktájékon. Találatot kaptam én is, szerencsére nem robbanó lövedéket."

Figder Elemér aprólékos kutatómunkájának köszönhetően ma már tudjuk, hogy Málnássyék gépe Marcalgergelyi község mellett zuhant le.
Málnássyt Kenyeriben temették el, sírja ma is ott található. Bernárd hadnagyot a körmendi kórházba szállították és itt hunyt el március 27-én.
Török zászlós súlyos sérülésekkel, de túlélte a tragédiát, ahogy Kárpáti István is annak ellenére, hogy a golyó okozta sebesülése mellett teste 70%-án égési sérüléseket szenvedett. A pápai kórházban kapott gondos kezelést, majd hosszas viszontagságok után érkezett haza. Kárpátit 2002. április 26-án kísérték utolsó útjára a győri köztemetőben.

1945 után

1945. március27-én az oroszok elfoglalták a repülőteret.
A háború utáni években Jakovlev és Lavocskin típusú vadászgépek állomásoztak ezen a területen.
A szovjetek kezére került repülőtéren számos repülőgép(roncs) maradt, nem is beszélve az egyéb anyagokról. A megmentésükre tett helyi kísérletek azonban nem jártak sikerrel. 1945. június 21-én a Celldömölki járás főjegyzője a következő átiratot intézte a pápóci körjegyzőnek: "Értesültem arról, hogy a kenyeri repülőteret az orosz repülő alakulatok kiürítették és nagyon sok, még németek és magyarok által ott hagyott felszerelési tárgyat hagytak vissza.
Felhívom Jegyző Urat, hogy a legsürgősebben intézkedjék a kenyeri repülőtér anyagának biztonságba helyezése iránt. Azokat a tárgyakat, amelyek a polgári vonalon bármilyen célra is hasznosíthatók, Pápóc községbe a községházára kell szállítani, vagy egyéb Jegyző Úr által biztosnak ítélt helyen megőrizni. Ezt az anyagot hozzám sürgősen be kell jelenteni. Azokat a tárgyakat, amelyeket a polgári életben hasznosítani nem lehet, külön össze kell gyűjteni és erről a pápai hadosztályparancsnokságot írásban értesíteni..."
A július 1-jére keltezett válasz szerint "...június 24-én Kenyeri és Rábakecskédi bírókkal a helyszínen megjelentem és megállapítottam, hogy a reptéren még orosz őrség van, akik miatt a repülőtér felszerelési anyagát biztonságba nem tudtam helyezni. Mindenesetre, amit át tudtunk tekinteni, vannak anyagok kb. 20 repülőgéproncs és egyéb dolgok, amiket az oroszok kivonulása után tudok csak biztonságba helyezni. Jelentem, hogy a jegyzőségem területét az orosz repülő alakulatok még nem hagyták el."
1945 őszén a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter elrendelte, hogy az illetékes hatóságok kövessenek el mindent a reptéri anyagok magánszemélyek általi eltulajdonításának megakadályozására. A Celldömölki járás főjegyzőjének november 12-i válaszából kiderült, hogy a kenyeri reptér anyagai – köztük teljesen új repülőgépmotorok – elszállításra készen várakoztak a vönöcki vasútállomáson, amelyet kétnaponta szovjet katonák ellenőriztek. A repülőtér felszereléseinek további sorsáról nincsenek információink.

Az ötvenes évek elején a pápóci határból felhasznált területtel megnagyobbították a repülőteret, hogy alkalmas legyen az idetelepült MIG 15-ös sugárhajtású vadászgépek üzemeltetésére. Az 1956-os forradalom után a repteret a magyar légierő kapta meg (orosz felügyelettel). Az utolsó repülést (1993), az alábbi képek őrzik emlékeinkben.

Mára a repülőtér megszűnt, lepusztult. Múltjára már csak az ott lévő földalatti bunkerek emlékeztetnek.