Kenyeri évszázadai

Talabér Sándorné: Fejezetek Kenyeri történetéből c. művének felhasználásával





Őskori emlékek

Környékünk történelméről legkorábbi adatok az újkőkor idejéből származnak. Ebben a korban még összefüggő erdőségek borították a tájat. Ekkor vándoroltak be a Marcal-medence irányából a Nyugat-Balkán felől érkező újkőkori közösségek. Ők ismertették meg a már itt élő emberekkel a fejlettebb gazdálkodó életformát. Megélhetésüket főként juh-, kecske-, szarvasmarha-, és sertéstenyésztés biztosította, de az erdőirtással nyert területeken már földműveléssel is foglalkoztak. Ebből az időkből származnak a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra leletei, amelyek -többek között- tőlünk néhány km-re, Tokorcson kerültek elő.
Az ezt követő, úgynevezett lengyeli kultúra idejéből szintén tártak fel a régészek ősi településmaradványokat.

A bronzkor már jóval több régészeti emléket hagyott ránk. A Rába völgye fontos közlekedési útvonal volt a vándorló népcsoportok számára. A makói kultúra egyik fontos települése volt a közelben, Ostffyasszonyfa határában, amelynek maradványai a Pannonia-Ring építésének estek áldozatul. Ekkor az itt élő népek már kiterjedt kereskedelmet folytattak a leletek tanúsága szerint. A későbbiekben érkeztek a területre a halomsíros kultúra megalapítói. Központi településük és bronzműves központjuk a közeli Ság-hegyen volt. Ők honosították meg a jellegzetes hamvasztásos urnamezős temetkezési stílust.
A község területén végzett régészeti feltárások egyik legismertebb, épségben megmaradt lelete a kora bronzkorból származó, agyagból készült kenyéridol. A Pápocra vezető úttól északra, illetve a Lánka-patak délkeleti, dombos partvonalán több helyszínen talált patics- és kerámiatöredékek arra utalnak, hogy a bronzkorban jelentős település lehetett itt.
A vaskori (Kr.e. 8-7. századtól) népességnek valószínűleg szintén a Sághegyen volt a központi telepük. Ennek nyomai azonban mára teljesen eltűntek. Azonban községünktől nem messze -Csönge határában- egy kis település maradványaira bukkantak. A feltárt földbe mélyített, lekerekített sarkú, négyszögletes, faszerkezetes, tapasztott falú házrészlet a kor vízparti telepeinek egyedülálló emléke.

Az időszámításunk előtti 5. században jelentek meg a tájon a nyugat felől érkező kelták. Legismertebb emlékük a Sitke és Ostffyasszonyfa közötti Földvár-major helyén épült erődítmény. Sáncai és területe mára beerdősült. Magas szintű termelési ismeretekkel rendelkeztek: vaskohászat, vasekék használata; ezenkívül valószínűleg ekkor terjedt el a szőlőművelés is. Ebből a korból is kerültek elő községünk területéről leletek.

A Római Birodalomtól a honfoglalásig

Dunántúl, az egykori Pannónia Kr. u. 43-tól a Római Birodalomhoz tartozott. Ebben az évben alapítja meg I. Claudius császár Savaria-t, a későbbi Szombathelyt. A város territóriumának keleti határa a Rába vonalánál lehetett. A tartomány fejlett úthálózattal rendelkezett. Egyik római út, melyet egy korabeli térkép őrzött meg (Via Romanorum néven), érintette községünk területét. Ez az útvonal Savariát (Szombathely) és Brigetio-t (Szőny) kötötte össze, és nyomvonala Sárvártól északra kétfelé ágazott. A jelenlegi falu határában, a Királykúttól 100-150 m-re haladt. Ezek egykor 4-5 m széles, domború, jól kavicsozott utak voltak. Nyomvonala még helyenként megfigyelhető volt az 1950-es években is, azonban az erdők újratelepítésekor a töltést elszántották.
A Sághegyen már a római korban is bányásztak bazaltot, melyet Savaria útjainak burkolásához használtak fel. A hegy körüli villák az egykori szőlőműveléssel állhattak kapcsolatban. A folyók átkelőhelyeinél út- és őrállomások működtek. Közelükben voltak a kisebb települések, és álltak a földbirtokkal rendelkezők lakóhelyei, birtokközpontjai.
A római uralom Pannóniában több, mint 300 éven át tartott, aminek a népvándorlás vetett véget. Kr.u. 379-ben Pannóniába a gót-hun-alán népcsoport tört be.

A hunok élén Attila 445-ben megalapította a Hun Birodalmat, amely halálakor darabjaira hullott. Savariát ekkor hatalmas földrengés pusztította el. A nyugati országrész elnéptelenedett. A terület csakúgy, mint a Kárpát-medence jelentős része szinte a népek országútjává vált. Az egykor virágzó római kori kultúra lassan feledésbe merült, csak az itt-ott fellelhető romok jelezték, hogy valaha szebb időket is látott a táj. A vidéken a keleti gótok, majd a longobárdok telepedtek le. A VI. században e népek elhagyták Itália felé a területet, és nyomukban az avarok elfoglalták a Dunántúlt. 1973-ban egy építkezés során avar-kori temető csonzvázas sírjait bolygatták meg. A sírokból apró leleteket: fülkarikákat, vastöredékeket, kisméretű fazekakat mentettek meg.

A VII. században a frankok betörtek az avar szállásterület nyugati gyepűvidékére, majd 795-ben a nyugati avar országrész ura Aachenben meghódolt I. (Nagy) Károly frank király előtt. A terület kb. a Marcal folyó vonaláig a Frank Birodalomhoz tartozott. A IX. században Szvatopluk vezetésével a morvák feldúlták Pannóniát. A IX. század végén, 895 tavaszán Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkelt a Vereckei-hágón, és megkezdődött a honfoglalás. Vas megye területére Öcsöb, Őse és Bulcsú vezérletével érkeztek meg a magyarok.
Erről az időszakról viszonylag kevés tárgyi emlék maradt fenn. Az előkerült Árpád-kori emlékek, főként kerámiatöredékek azonban jelzik, hogy községünk területe ekkor sem volt lakatlan.


A középkortól a XIX. századig

Áttekintés
A jelenlegi település két falu, Kenyeri és (Rába-)Kecskéd összevonásával keletkezett, melyben az egyesített község Kenyeri nevét tartotta meg. A két egykori falu közötti határt hozzávetőlegesen a Béke utca-Vasút utca (az egykori vasút nyomvonala) jelzi.

Kecskéd első írásos említése 1433-ból való, Kechked néven. A későbbi névváltozatok: Keczked (1464), Kecked (1596), Kecskéd (1667). A Rába- előtagot 1907-től 1949-ig viselte, majd 1950-ben Kenyerihez csatolták, ahol egy ideig Kenyeri II. néven szerepelt.
A falu második említése egy 1464. június 25-én kelt, latin nyelvű oklevélben található, melynek magyar fordítása így hangzik:
"A csornai konvent előtt Demelk-i György leánya: Keczked-i Gáspár özvegye, Orsolya nyugtatja Magasy-i Gerrher "dictus" Bálintot és ennek fiait: Brictiust és Pált a neki az ura valamint Baba-Domokos leánya, Klára után a vasmegyei Keczked birtokról járó hitbér és jegyajándék megadásáról."
Kecskéd a 15. században részben kisnemesi birtok volt, részben pedig az Osl nemzetségből származó Csornaiak, majd a Túrócziak voltak a tulajdonosai. Kisnemesi birtokoai a Kecskédiek voltak.
1533-ban a pozsonyi káptalan Kanizsay László leányát, Orsolyát - sok más birtok mellett - Kecskéd birtokába helyezte, és ettől fogva Sárvár "tartozékaként" a Nádasdyaké volt. 1549-ben a csornai prépost birtokaként szerepelt. Nádasdy Ferenc lefejezése után 1677-ben I. Lipót adományozta gróf Draskovics Miklósnak és feleségének, Nádasdy Krisztinának Sárvárt és környékét, köztük Kecskédet.
A 18. század második felében földesurai a Kenyerit is birtokló Czirákyak voltak.
Rábakecskéd II. József idejében a kemenesaljai járáshoz tartozott. 1790-1848 között a falu a kemenesaljai kerület kemenesi járásában, az abszolutizmus alatt a kiscelli járásban, 1861-1871 között a kemenesaljai kerület felsőkemenesi járásában, és 1782 óta a celldömölki járásban volt; 1872-1950-ig a pápoci körjegyzőséghez tartozott.
Kecskéd lélekszáma 1698-tól (236 fő) 1941-ig (773 fő) folyamatosan nőtt.

Kenyeriről az első írásos emlék 1389-ből származik, melyben Kenyr néven említik. Egyik első birtokosai a 15. században, Kecskéddel együtt az Osl nemzetségből származó Csornaiak voltak. Később a falu a Turócziak, majd az enyingi Törökök, majd 1622-től a Cziráky család tulajdonába került.



Török kor
A török időkből Kecskéd és Kenyeri történetére vonatkozóan kevés adat áll a rendelkezésünkre. Szombathely, Kőszeg, Sárvár térségében zajlott események során érintették a török seregek falvainkat is. 1529-ben a Bécs ostromára vonuló seregek a sikertelen ostrom után visszavonultak, és Szapolyai János (erdélyi vajda) csapatai sarcolták élelemért a lakosságot.

1532-ben szintén Bécs alá vonultak a törökök. Dselálzáde Musztafa történeti munkája szerint a padisah seregei Körmend - (Rába)Hídvég – Rum – Ikervár - Szombathely érintésével értek Kőszeg alá. Hídvégnél palánkvár volt, Rumnál valószínűleg egy megerősített kastély vagy udvarház lehetett. Az említett helyek megadták magukat, a lakosok a hegyekbe, völgyekbe menekültek. A török hadsereg a hiányzó élelmet a környéken rabolva szerezte meg magának. Ahmed fődefterdár (török adószedő) 1603. január 19-i jelentése szerint a tatárok Moson, Szombathely, Alsólendva nevű várak külvárosait felgyújtották, a várak környékén lévő 800 falut felégették, az ott lakókat foglyul ejtették, rabjaikat, állataikat Belgrádba vitték.
A Nádasdy birtoklás idején Rábakecskéd és Kenyeri 1588-ban, 1598-ban és 1610-ben hódolt a töröknek,1649-ben említés történik arról, hogy „csak addig hódolt, amíg Pápa a töröké volt”.

A szabadságharcok kora
A Bocskai szabadságharc idején, 1605 májusában Némethy Gergely hajdúkapitány meghódoltatta Körmend - Sárvár - Szombathely környékét, bár ez nem volt tartós.
A harmincéves háború idején Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadjárata során fordult meg ezen a vidéken. Alvezére, Huszár István csapatai 1620 szeptemberében birtokba vették Kőszeg várát. Ez év decemberére a Dunántúlnak ezt a részét az ő csapatai ellenőrizték.
1686 nyarán Johann Weichard von Valvasor krajnai csapatai égették fel a Vas megyei falvakat viszonzásképp azért, mert Batthyány Kristóf magyar-török csapatai ugyanezt tették a stájerországi helyekkel.
A Rákóczi-szabadságharc idején, mind a kurucok, mind a labancok sarcot vetettek a népre. Míg előbbieknek szívesebben adtak, addig utóbbiaknak csak kényszerűségből. A labancok mindig jobban megsarcolták Kenyerit, mivel földesura, Cziráky László, a kurucok ezeres kapitánya volt.
Az 1832-es kolerajárvány áldozatainak síremléke (Talabér Bianka felvétele, 2006) 1711-ben a kurucok vereségével végződött szabadságharc után, a császári kormány elvette Cziráky László árváitól Kenyeri birtokát.
1809-ben, a vesztett győri csata után Napóleon francia katonái megszállták Vas vármegyét. Kenyeriben a Csutora-dűlőben is letáboroztak.
1832-ben az országos kolerajárvány községeinket is elérte. Az írások szerint, aug. 1. és szept. 26. között 91 ember halt meg Kenyeriben. Az elhunytakat közös sírba temették, emléküket a képen látható síremlék őrzi a kenyeri temetőben.

Történelmünk következő jelentős nagy eseménye az 1848-49-es szabadságharc volt. Községeinkből is többen álltak be honvédnek a szabadságharc zászlaja alá, hogy vérüket ontsák a hazaszeretet oltárán.
Zászlódísz 1849-ből A 45. zászlóalj legénységének tagjai voltak:
- Kecskédről: Balogh Mihály, Bebesy Mihály, Kormos József, Körmendy József, Németh Ferenc
- Kenyeriből: Halmi József, Orbán József.

1849 nyarán a Magyarország ellen támadó Habsburg seregek egy része a Duna mellett vonult fel, de jöttek csapatok más irányból is. A magyar hadvezetés, hogy megakadályozza előrenyomulásukat, a Rába vonalát is védte, Pápocig szervezetten, Sárvárig járőrökkel. Ezeknek a hadmozdulatoknak az egyik epizódja lehetett a Kenyeri melletti összecsapás. Erre utal, hogy a falu határában, a Lánka patak medréből kétfejű sast ábrázoló zászlódísz került elő.

Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás következménye volt a tagosítás: megosztották a határ földjeit a földesúr, Cziráky János és a volt úrbéresek között.


A XX. századtól napjainkig

Az I. világháború
Az 1914-ben kirobbant az I. világháború. Községeink fiai közül néhányan a 83-as és 106-os császári és királyi gyalogezred katonái lettek.
A férfi munkaerő hiánya miatt a családok eltartása, a földek megművelése az asszonyokra és az idős családtagokra hárult. 1917-ben az uradalom munkaerő-szükségletét az ostffyasszonyfai hadifogolytáborból hozott orosz hadifoglyok biztosították. Az itthon maradtak helyzetét nehezítette az ismétlődő rekvirálás (beszolgáltatás). Egyre több család élt hadisegélyből.
1918 őszén a frontokról hazatérő katonák, a háborús vereség és a helyi közállapotok elégedetlenséget robbantottak ki. A frontkatonák, a hadiözvegyek családjai megélhetési gondokkal küzdöttek. A legfontosabb élelmiszereket csak jegyre tudták megvásárolni.
Harcoló katonáink többsége azonban soha nem térhetett vissza a Kárpátok, Oroszország, Isonzó és Verdun csatatereiről.
Az I. világháborúban hősi halált halt, a hadifogoly-táborokban elhunytak nevét Rábakecskéden a Hősi Emlékműbe, Kenyeriben a templom falán elhelyezett emléktáblákra vésték. Nevüket megőrizzük, így lelkük itt maradhat közöttünk.
Az I. világháború áldozatainak emléktáblája Az I. világháború áldozatainak emléktáblája
A háború a Monarchia számára vereséggel végződött, megalakultak az utódállamok, és Magyarország is elvált Ausztriától.
1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és megalakultak a községi tanácsok. Községeinkben az alábbi személyek voltak a tagjai Kecskéden: Kovács János, Varga István, Csuka István, Bebesi Imre, Diósi József, Kenyeriben: Nagy Erzsébet, Pusztai Mihály, Csóka József, Simon Béla és Lakatos István.
1920-ban Teleki Pál miniszterelnöksége idején fontossá vált a földkérdés. Ennek következtében az uradalom földjeiből a település több lakója is részesült.

A II. világháború
1939-ben kitört a II. világháború. Bárdossy László az Országgyűlés Képviselőházában 1941. június 27-én bejelentette a hadiállapotot a Szovjetunióval.
1944. március 19-én hazánkat megszállják a németek. Rábakecskéd szélén a német harci erők számára barakkvárost építettek. Április 1-én be kellett fejezni a tanítást, mert az iskolaépületeket a katonaság elfoglalta. Egyre több férfi tanítónak kellett bevonulni.
Naponta többször volt légiriadó, a bombázó repülők „nehéz” hangjától rettegett a lakosság. Falvainkban a légitámadást harangszó jelezte, szigorúan az elsötétítés volt érvényben. A lakosság gabona fejadagját 2 mázsára csökkentették le személyenként. A kormány a cséplőgépek mellé ellenőröket állíttatott. 1945-ben a tanítást kis csoportokban, magánházaknál (szobákban) végezték községeink női tanítói. A II. világháború áldozatainak emléktáblája 1945-ben közeledett a szovjet hadsereg. 1945. március 27-én a németek utolsó egységeinek átkelése után felrobbantották a vasúti és a közúti Rába hidat. Az átkelésért két napos harcot vívott egymással a szovjet és a német hadsereg. A tüzérségi párbajban leégett a György major, de községeink házait nem érte találat. Április 4-én az utolsó német katona is elhagyta hazánk területét.
A háború sok áldozatot követelt mind a fronton, mind a hátországban.
A legtöbb magyar katona 1943-ban a Don-kanyarban esett el, vagy fogságba került. A háború után a hadifogságban töltött éveiről így mesélt Takács Sándor (1919-2009) 2006-ban. "A háborúban tüzérként szolgáltam, majd 1945 - 47 között a Karbinszk 504-es táborának foglya voltam. Ez egy bányavidéken helyezkedett el, ahol –45 fokban ingyen dolgoztattak bennünk, bár a bánásmód elég tűrhető volt. Leveleinket cenzúrázták, és csak húsz szót írhattunk. Élelmünk: csalánleves, krumpli, sós hal, korpaleves és káposzta volt."



 
IMPRESSZUM, SZERZŐI JOGOK:
Kenyeri Község Önkormányzat hivatalos honlapja

ÜZEMELTETŐ
Kenyeri Község Önkormányzata
Kenyeri, Ady Endre u. 72.
Telefon: +36 95 390-003
e-mail: phkenyeri@airplanet.hu
Verzió: 0.7 béta